Szerelmeskedés

    Két szerelmes ember észveszejtő játéka a szerelmeskedés. Biztos vagyok benne, hogy a középiskolás diákoknak is tartanak előadást ezzel a témával kapcsolatban. Sőt, manapság az internet segítségével már azt is meg lehet „tanulni”, hogyan kell bizonyos dolgokat megcsinálni.

  Minden bizonnyal a szülők és az előadást tartó személyek is kihangsúlyozzák a tudatos, biztonságos, felelősségteljes szerelmeskedés fontosságát. De valamiért az emberek többsége mégis megfeledkezik erről, amint belenéz szerelme szemébe, felforrósodik a levegő, és elkezdődik az a bizonyos játék. Néha azonban a szó legszorosabb értelmében észveszejtővé válik az együttlét. Nemrég találtam egy videót youtube-on, amin azt rögzítették, hogy az abortusz alatt hogyan küzd az életéért egy pár hetes magzat. Teljesen mindegy, hogy kinél van az óvszer, csak legyen valakinél, hogy ezt a tragédiát (abortusz) és a többi fölösleges betegséget megelőzzük.

 

A videóban szereplő doktor tökéletesen elmondja, mit hogyan hajtanak végre az abortusz alatt. A videót csak az nézze meg, aki erős érzelmi világgal rendelkezik.

A videó itt érhető el

A videóval az volt a célom, hogy mindenkit arra sarkalljak, vigyázzon és legyen esze minden egyes szerelmeskedés alkalmával. Úgy gondolom, hogy nem ér annyit ez az egész „észveszejtő játék”, hogy emiatt egy olyan dolgot éljünk át, amire nem készültünk fel!

 

   Valószínűleg mindenki tudja és érzi, hogy a párkapcsolat során a felek kölcsönösen és mélyen megismerik egymást, és így egyfajta bensőséges életet tapasztalnak meg, élnek át. Viszont a szexuális kapcsolatnak kellene ennek a megismerésnek a csúcspontját jelentenie… Miért sietünk mégis? Egy könyvben azt olvastam, hogy egyes férfiak jobban örülnek annak, ha nem kapják meg olyan könnyen a nőt. Ha csak később ajándékozzák meg egymást magukkal és a csúcsélménnyel. Ugyanis „a szexualitás alapvető kapcsolatban áll a személynek azzal a képességével, hogy ajándékká képes válni a másik számára, és ezzel egyidejűleg be is tudja fogadni a másik ajándékát”. David Cohen szerint a szex egyike az élet nagy örömeinek. Mivel azonban olyan sokat feltár valódi énünkből, és megnyit minket valaki más előtt, egyben idegessé is tesz minket… Én úgy gondolom, hogy szerelmeskedés közben is fontos volna beszélgetni társunkkal, hogy ezt a feszültséget oldjuk. Azzal például, hogy elmondjuk a másiknak: jó, vagy nem túl kellemes az, amit épp csinál, vagy ahogyan csinálja azt. Sokak szerint a szexualitás egy testi párbeszéd is. Nos, miért ne használhatnánk a szánkat beszédre is? Hisz a szerelmeskedés az a testi és fizikai intimitás, ami a szerelem legmélyebb nyelvét alkotja… Tehát, miért ne mondhatnánk meg kedvesünknek hogyan jó, hogyan a legjobb nekünk az ágyban?

Feszültek lehetünk azért is, mert manapság elvárják tőlünk, hogy tényleg maximálisan jók legyünk az ágyban. A régiebbi időkben nem ketyegett a fejekben orgazmus-mérő műszer, ami az ágyban nyújtott teljesítményt, vagy a partner teljesítményét mérte. Mi történt, hogy ez a mostani világban máshogy működik? Az eszébe jut vajon az embereknek, hogy a szerelmeskedés két ember munkája? Hogy nem csak az egyiknek kell „dolgoznia”? Hisz ha két ember szerelmes egymásba, ha érzékeny érzelmeket táplálnak egymás iránt, akkor azon vannak, hogy a másiknak is jó legyen. Nem, esetleg tévedek? Nem azért igyekeznek együtt „dolgozni”, hogy a testi élvezet növekedjen, hogy az általuk alkotott pár egysége és intimitása megerősödjön és elmélyüljön, szem előtt tartva a megfelelő védekezést?