Házasság

„ A szerelem egy átmeneti idegi-betegség, amit a házasság gyógyít meg.”

/ Wilkinson/

  Házasság. Annyira felelősségteljes, megfontolt, boldogságos, szerelmes, elkötelezettséget magába foglaló kifejezés. Örök életre szól, mégis vannak olyanok, akik felbontják azt. Úgy gondolom, hogy ha két szerelmes pár már eljut odáig, hogy kimondják egymásnak a boldogító igent, akkor azt komolyan gondolják, tudják milyen irányt fog venni az életük, és együtt öregednek meg. De akkor mégis hogyan változhat meg annyira a helyzet, hogy el kell válniuk? Hallottam már olyan fiatal házaspárról, akik úgy jöttek vissza a nászútról, hogy elváltak. Ki érti ezt?  Ezért is írtam a felelősségteljes, megfontolt jellemzőket. Hisz nem azért veszem el „A” nőt, és nem azért megyek hozzá „A” férfihoz, mert tudom, hogy vele akarom leélni az életem? Nem azért mondom ki a boldogító igent, mert tudom, hogy nem akarok mást, nagyon jól megvagyunk, és ezt egy örök életre meg akarom tartani? Vajon mitől, vagy miért válnak el az emberek? Sosem értettem. Az, hogy valaki félre lép, az nem indok! Ha valaki képes arra, hogy a házastársa helyett mással ossza meg az ágyát, akkor vajon ő igazán szerette szerelemét? Mert, ahogy fentebb is olvashattad a házasság egy megfontolt, felelősségteljes és még megannyi jelzővel leírható életút, ahol a kommunikációnak igen nagy szerepe van, de akkor hogy is van ez?

    Mégis miért válnak el az emberek? Hisz azért is házasodtak össze, hogy családot alapítsanak, akkor mégis miért? Mivel lehet ezt megmagyarázni? Ha valaki beleszeret a másikba, és a huzamosabb idejű együttélés során kibékül társa sajátos szokásaival, összehangolódnak, „összecsiszolódnak”, majd pedig összeházasodnak, akkor elvileg egyenes út vezet a közös jövőhöz. Vagy talán nem így kellene tudatosan, megfontoltan és felelősségteljesen kialakítani a házasság lehetőségét? Házasság előtt nem kellene együtt élni a két szerelmes személynek, hogy kiderüljön működik-e a közös élet? Talán az emberek többsége meggondolatlan és elsietnek mindent?

Azt tudtátok, hogy az egyházi esküvő előtti hitoktatás során a pap megkéri a vőlegényt és a menyasszonyt, hogy mondjanak egymásról 5 jó és 5 rossz tulajdonságot? Tudok olyan aráról és vőlegényről, akik nem tudták teljesíteni a pap kérését. Tehát nem tudtak felsorolni egymásról 5 jó és 5 rossz tulajdonságot. A papa azt javasolta nekik, hogy várjanak még az esküvővel. Mit gondoltok, miért jó, miért hasznos ez a módszer? Talán azért jó, hogy a menyasszony és a vőlegény rádöbbenjen arra, mennyire ismerik egymást? Hogy vajon tisztában vannak-e egymás rossz tulajdonságaival, de elfogadják azokat, és tudják, hogy ezek ellenére is szeretni fogják egymást, és nem pusztán ezek a tulajdonságok lesznek a válás okai? Mit gondoltok, mi haszna van ennek?

Egyik vonatozásom alkalmával egy nagyon kedves családapuka mellett ültem, akivel az egész utat végigbeszélgettük. Szóba jött a házasság és a gyerekek is. Elmesélte, hogy amikor a gólya meghozta a gyerekeket, valamiért egy bizonyos idő múlva eltávolodtak egymástól a feleségével. Ezért ellátott egy jó tanáccsal: kihangsúlyozta, hogy házasságnál a párkapcsolat az első. Ha az bomlik, akkor minden bomlik. A gyerekek a legfontosabbak, de ha a kapcsolatban van valami hiba, akkor azt ők „megmutatják” a nem szokványos viselkedésükkel. Tehát hagyni kell egymásra is időt, amikor csak kettesben vannak a házastársak, amikor csak egymásra figyel a férj és a feleség. Kinek mi a véleménye erről?