A féltékenység gyanún alapszik, ez pedig az
érzelmek ingadozásának az alapja. Általában a féltékenység megölheti a
kapcsolatokat. Ugyanis a legtöbb féltékeny embernek nincs egy nyugodt
pillanata, és önkéntelenül partnere zaklatottságáról is gondoskodik. Sokak
szerint a féltékenység természetes. Érvelésük szerint, ha valaki szereti a
párját, akkor féltékeny rá, szeretné megtartani, kicsit uralni. Létezik az a
szemlélet is, miszerint "a párom
a tulajdonom is egyben", és úgy kell őrizni, mint a „házamat”.
Csakhogy a tárgyakkal ellentétben az embereknek van személyisége, önálló tudata
és szabad akarata. A féltés és az aggódás - ami valóban természetes - nem szabad,
hogy azonos legyen a féltékenységgel és az uralkodással.
Mégis vajon
miért lesz féltékeny egy ember? Minek hatására? Hogyan alakul ki a
féltékenység? Ennek kialakulásában közrejátszhat egy korábbi negatív élmény,
például az, hogy egy embert az előző kapcsolatában megcsaltak és ez
megalapozta a későbbi párkapcsolataihoz való viszonyulását? Esetleg az, hogy az
egyik fél társa mellett is megnézni az ellenkező nemű csinos embereket, sőt még
meg is dicséri őket? De miért tenne valaki ilyet a másikkal? Elfogadott tény,
hogy megnézzük az embereket, de ezt a szemlélődést a szerelmünk mellett kell
megoldani? Esetleg az is kialakíthatja egy emberben a féltékenységet, hogy
minden ellenkező nemű személy megnézi a rendkívül csinos/helyes párját?
Mit gondoltok miért lesz valaki féltékeny? Szerintetek egy ember hogyan
tudná legyőzni féltékenységét, amit társa iránt táplál? Mit volna érdemes
csinálnia annak az embernek, aki féltékeny, hogy aztán ne legyen az? Mivel
tudná leküzdenie ezt a dolgot? Esetleg a féltékeny emberek nem is bíznak
annyira párjukban? Vagy párjukban igen, csak az összes többi ellenkező nemű
személyben nem? Ennek vajon mi az oka? Hogyan alakulhat ez ki?
Egyik lány ismerősöm párja
féltékeny volt kedvese ellenkező nemű barátjára. Pedig a köztük lévő barátság
már több éve tartott és ezt a lány ismerősöm párja is tudta. Ha már valaki
féltékeny, akkor egyáltalán kire lehet jogosan féltékeny? Mit gondoltok?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése